A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központ Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztálya ismét jelentős felajánlást kapott. File Tamás, vállalkozó évek óta tekintélyes pénzösszeggel támogatja az osztályt: ezúttal 3 millió forintot ajánlott fel, amelyből az újszülött ellátást könnyítő laparoszkópos eszközöket vásárolt az egészségügyi intézmény.
Az ünnepélyes átadáson Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója hangsúlyozta: az adományozási kedv egyre nő. A tavalyi év végére az adományok összege (anyagi támogatás, gép-, műszerbeszerzés) megközelítette a 100 milliós nagyságrendet, és ebben a Gyermekegészségügyi Központ élen jár. Hozzátette: a támogatók jelentős része – hasonlóan a jelenlegi adományozóhoz - már-már hagyományszerűen segít.
Arról is beszámolt, hogy a kórház épp ezért létrehozott egy Támogatói Társaságot, amelynek segítségével erősítheti a kapcsolatot, az együttműködést azon cégekkel, vállalatokkal, intézményekkel, szervezetekkel, illetve magánszemélyekkel, akik adományaikkal jelentősen hozzájárultak a kórház fejlődéséhez.
Réti Gyula, a Gyermekegészségügyi Központ Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztályának vezető főorvosa felhívta a figyelmet arra, hogy az osztály nemcsak megyei, de Borsod-Abaúj-Zemplénen kívüli regionális feladatokat is ellát. Elsősorban Heves megye gyermeksebészeti betegeit, valamint égés-sebészeti vonatkozásban Hajdú-Bihar megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is ide tartozik.
A számadatokat ismertetve közölte: évente két-, két és félezer fekvőbeteget, 25-27 ezer járó beteget látnak el, és mintegy kétezer műtétet végeznek. Ismertette továbbá az osztály tevékenységét is: újszülött sebészet, baleseti sebészet, általános gyermeksebészet, gyermekurológia, gyermek-égésellátás, gyermek-mellkassebészeti ellátás, gyakorlatilag a szívsebészeten kívül minden területet ellátnak.
Farkas Tamás főorvos kitért arra, hogy a jelenlegi adományozó már harmadik éve támogatja osztályukat, minden évben a kis betegek ellátáshoz szükséges orvosi eszközöket, műszereket szereztek be. Idén laparoszkópos eszközöket kaptak, amelyeket az újszülött sebészeti ellátásban használnak majd.
File Tamás vállalkozó annak a véleményének adott hangot, hogy nagyon fontos a társadalmi felelősségvállalás. „Aki anyagiakban tud, az abban, aki egy mosollyal, az a mosolyával, aki az idejével, az azzal segítsen” – jegyezte meg.
További képek a galériában találhatók.