A Miskolci Akadémiai Bizottság Sebészeti Szakmák és Anaesthesiológiai Munkabizottsága, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Sebészeti Osztálya idén is megszervezte a „Miskolci Sebész Találkozó”-t. Az érdekes előadásokkal, és díjátadással is színesített rendezvény megnyitója előtt prof. dr. Bende Sándor CSc, Ph.D egyetemi magántanár, a MAB Sebészeti Szakmák és Anaesthesiológiai Munkabizottság Elnöke úgy fogalmazott: a megyei kórház sebészeti osztálya és az akadémiai bizottság határozta el közösen, hogy évről évre megrendezik a sebészek találkozóját.
A rendezvényen a helyi szakemberek mellett az ország osztályai is bemutatkoznak, így minden évben meghívják a vezető sebészeket.
Emellett fontos része a találkozónak, hogy miután Kardos Géza, a Semmelweis Kórház sebész főorvosa elhunyt, megalapították a Kardos Géza Baráti Társaságot, amelynek részeként minden évben emlékelőadást tartanak, illetve emlékérmet adnak át; ez a program mára országos jelentőségű lett, és része is tanácskozásuknak. Idén prof. dr. Vereczkei András, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Klinikai Központ Sebészeti Klinika igazgatója tartotta az előadást; valamint a pécsiek osztották meg tapasztalataikat a résztvevőkkel.
Dr. Nagy Gábor, a kórház orvosigazgatója közölte: pezseg a tudományos élet a megyei kórházban, ugyanis csak ebben a hónapban már a harmadik tudományos rendezvényt szervezik. Az intézmény a régió legnagyobb munkáltatójává vált, tavaly 111 ezer fekvő- és hárommillió járóbeteget láttak el, ez azt jelenti, hogy naponta 12 ezer ember fordul meg a 414 szakrendelésen - tette hozzá.
Dr. Bezsilla János, a központi kórház sebészeti osztályának főorvosa, a Magyar Sebész Társaság titkára úgy fogalmazott: a sebészet arra törekszik, hogy az emberség megmaradjon a nagy számok mögött, és magas színvonalon végezzék a munkájukat. Sok energiát fordítanak arra, hogy fejlesszék tudásukat, ezt megosszák másokkal, és tanuljanak egymástól; erről is szól a sebészek találkozója, miközben közvetlenebb környezetben találkozhatnak - mondta a főorvos.
További képek a galériában találhatók.