Interaktív szakmaközi konferenciát rendezett a családbarát szülészeti ellátás jegyében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztálya hétfőn.
Az esemény apropóját a június 13-án tartott Védőnők Napja szolgáltatta. Ez a jeles nap Stefánia belga hercegnőnek állít emléket, akinek védnöksége alatt - 1915. június 13-án - megalakult Budapesten az Országos Stefánia Szövetség. A szövetség célja az anya- és csecsemővédelem országos hálózatának megszervezése volt. A múlt század első évtizedeiben a védőnőknek fontos feladata volt a tudatlanság és a babona elleni küzdelem, az anyák meggyőzése a megfelelő csecsemőtáplálásról, a fertőző betegségek megelőzéséről, a gyermekek megfelelő gondozásáról. A védőnői szolgálat országos hálózata a II. világháború után alakult ki, és ma is egyedülálló Európában.
A védőnő hivatásának a középpontjában tehát az általa gondozott családok egészségvédelme, a betegségek kialakulásának megelőzése, valamint az egészségfejlesztés áll. A magyar védőnők magasan képzettek, feladataik ugyanakkor igen széleskörűek: egyebek mellett segítik a felkészülést az anyaságra, majd gondozzák a várandós és gyermekágyas anyákat, aztán a gyermekeket – családgondozási tevékenységük komplex.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház - ennek jegyében is - olyan családbarát környezetet igyekszik kialakítani, amely vonzóvá teszi a fiatal párok számára a gyermekvállalást.
Dr. Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója megnyitó beszédében ismertette: a kórház a Családbarát szülészet elnevezésű, idén összesen 3 milliárd forintos keretösszegből gazdálkodó pályázaton 360 millió forintot nyert el.
Kitért arra is, hogy miért van kiemelt szerepe a védőnőknek a szülés folyamatában és a gyermeknevelés első időszakában.
A konferencia egyebek mellett olyan témákat érintett, mint a védőnői kompetenciák a várandós gondozásban, a szülészeti genetikai szűrés napjainkban, a terhességi anaemia, a koraszülés, a transzfúziológia szülészeti vonatkozásai vagy a családközpontú szülészeti ellátás.
Nagy Gábor orvosigazgató, a Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa hangsúlyozta: a Családbarát szülészet program éppen azt segíti, hogy a fiatal párok pozitív élményként éljék meg az első gyermek születését, hogy ne legyen semmilyen visszatartó erő az újabb gyermekvállalásnál.
Ez egy komplex program, amelynek részeként erősödik a hotelszolgáltatás-jelleg, vagyis azt szeretnénk elérni, hogy minél több egyágyas szülő- és gyermekágyas szobánk legyen. Maximálisan együtt akarjuk tudni a családokat, ahol édesanya-gyermek-édesapa együtt lehet már az első pillanatoktól.