A Magyar Radiológus Társaság (MRT) és a Magyar Radiográfusok Egyesülete közös kongresszusát idén Miskolcon szervezték meg. A háromnapos rendezvényt a DVTK új, multifunkciós sportcsarnokában tartották, ahol kiállították a legkorszerűbb képalkotó diagnosztikai eszközöket is.
Olyan tudományos témákat érintettek, mint a mesterséges intelligencia szerepe a képalkotó diagnosztikában, az onkológiai képalkotás, illetve az emlődiagnosztika, továbbá a gyermekradiológia.
Az esemény hivatalos megnyitója előtt a szervezők sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Dr. Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház főigazgatója közölte: fontos, hogy kongresszusokat hozzanak Miskolcra, mert ezeken a rendezvényeken hangzanak el azok az újdonságok, amelyek előrelépést jelenthetnek az adott szakterületen.
Egy évben átlagosan 20-25 olyan kongresszust rendeznek, amely vármegyei szintű vagy regionális, 10 és 15 között van az országos tanácskozások száma, a nemzetközi konferenciából pedig nagyjából öt van évente, amelyben résztvevő a vármegyei központi kórház.
A kétévente megrendezett radiológiai kongresszusok sorában az idei a harmincegyedik.
Dr. Kostyál László, a vármegyei központi kórház diagnosztikai osztályok felügyeletéért felelős orvosigazgató-helyettese rámutatott: országos szinten ez a legnagyobb radiológiai kongresszus. A Magyar Radiológusok Társasága jelenlegi alelnöke (az elnöki pozíció várományosa) azt mondta, a helyszínválasztásnál valami különlegeset szeretett volna, ezért esett a választás a DVTK Arénára.
(boon.hu; minap.hu)