Miskolc adott otthont – június 20-án és 21-én – a Magyar Ortopéd Társaság 65. kongresszusának. A találkozó ünnepélyes megnyitóját a Miskolci Egyetemen tartották.
A hivatalos kezdés előtt, sajtótájékoztatón Dr. Zsákai Zsolt, a kongresszus elnöke, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház ortopéd sebészeti osztályának vezetője úgy fogalmazott: a kétnapos tanácskozás régóta várt esemény a városban, külön öröm, hogy a Miskolci Egyetem ad otthont a rendezvénynek.
Hozzátette: a konferencia visszacsatolja a régiót az ortopéd sebészeti tudományos életbe.
Dr. Udvarhelyi Iván, a Magyar Ortopéd Társaság elnöke elmondta, ez a kongresszus mindig az év egyik kiemelt eseménye: olyan tudományos fórum, ahol a kollégák ismertetik eredményeiket, vitát generálnak, új utakat nyithatnak kutatás-fejlesztésben, műtéti technikákban. A főorvos tudatta továbbá, hogy az ortopédia és a traumatológia szorosan összekapcsolódik, ezért tizenhárom éve már közös kongresszusokat is tartanak. Az esemény ezúttal is fontos eszmecserék színtere.
Azon túl, hogy a helyet biztosítják, szakmailag is képzéseikkel kapcsolódnak az ortopédiai szakterülethez – emelte ki Dr. Kiss-Tóth Emőke a kongresszus védnöke, a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karának dékánja. A kétnapos tanácskozáson nem csupán a képzésekkel, de a campus szellemiségével is megismertetik a résztvevőket – fogalmazott.
Mint mondta, az egészségtudományokon belül szorosan kapcsolódnak az említett területhez, például a gyógytornász képzésünkkel, radioterápiás képzésünkkel vagy éppen a fizioterápiás mesterképzésünkkel.
(minap.hu)