Gyere és fuss velünk a sérült gyermekekért címmel jótékonysági futóversenyt szervez a Sok KIS Kéz Közhasznú Egyesület a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházzal együttműködésben. A versenyt május 25-én, Sajóbábonyban tartják. Két-, öt-, és tíz kilométeres távra lehet jelentkezni.
A jótékonysági rendezvényhez a Miskolci Törvényszék is csatlakozott, tizenöt munkatársuk fut majd szombaton a kis betegekért. A versenyen összegyűlt adományból a Gyermekegészségügyi Központ Gyermekrehabilitációs Osztályát támogatják a résztvevők.
Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház főigazgatója elmondta: elsősorban az osztály komfortfokozatát szeretnék fejleszteni. Ennek oka az, hogy az ott ellátott gyerekek hosszú időt töltenek a kórházban, tehát számukra rendkívül fontos, hogy kényelmes, barátságos körülményeket tudjanak biztosítani.
Répássy Árpád, a Miskolci Törvényszék elnöke kiemelte: a bíróság nem egy egyszerű törvénypiac, az állami szervezet részeként felelősséget éreznek, illetve vállalnak az állampolgárok jelene, jövője iránt.
Hozzátette: az Országos Bírósági Hivatal megalakulása óta újszerű a Miskolci Törvényszék hozzáállása ezen nemes célokhoz; fontosnak tartják a társadalmi szerepvállalást.
Emlékeztetett arra, hogy több, a kórház által szervezett jótékonysági akcióban vettek már részt, egyebek mellett karácsonykor, amikoris az ember érzékenyebb, könnyebben sérül; különösen, ha gyermek, ráadásul beteg.
Mint mondta, tizenöten futnak majd a Miskolci Törvényszék képviseletében. Céljuk, hogy más szervezeteket is ösztönözzek, számukra jó példát mutassanak.
További képek a galériában találhatók.