A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház számos rendezvényt tartott az elmúlt időszakban. Ebben a hónapban már a harmadik tudományos konferenciának ad otthont Miskolc, itt találkoztak korábban a reumatológus szakterület fontos képviselői, a sebészet is országos tanácskozást tartott, most pedig a sugárterápia legjobbjai tartanak előadásokat a borsodi megyeszékhelyen, a Magyar Sugárterápiás Társaság XIV. Kongresszusán.
Dr. Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója úgy fogalmazott: minden évben nagy az érdeklődés a tanácskozás iránt; az idei konferencia is mintegy 250 regisztrált résztvevőt számlál, azaz a szakma színe-java jelen van a kongresszuson.
Hozzátette: ez az a rendezvény, ahol rendkívül őszinte, kitárulkozó és nagy elhivatottságról tanúbizonyságot tevő előadásokat hallottak eddig és hallhatnak ezután is az érdeklődők.
Kitért arra, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház 2017 áprilisában hat intézmény összevonásával Magyarország második legnagyobb egészségellátó intézménye lett. Telephelyein 3700 ággyal várják a betegeket. Éves szinten 3 millió járó beteg és 127 ezer fekvő beteg ellátásában vesz részt az intézmény.
Ennek egyik fontos pillére az onkológiai és sugárterápiás ellátás, ugyanis Borsod-Abaúj-Zemplénben a kardiovaszkuláris halálozásokat követően a daganatos eredetű elhalálozások állnak a második helyen. „Ez azt jelenti, hogy minden ötödik beteget daganatos megbetegedés miatt veszítünk el. Nagy öröm számunkra, hogy sugárterápiás centrumunk fölzárkózott hazánk hasonló központjaihoz, és a következő félévben gépparkunk is teljesen megújul majd” – adta hírül a főigazgató.
Dr. Ágoston Péter, a Magyar Sugárterápiás Társaság elnöke örömét fejezte ki, hogy valamennyi sugárterápiás centrum képviselteti magát a konferencián.
A társaság elnöke hangsúlyozta: rendezvényük célja, hogy a szakma jeles képviselői megismerjék a sugárterápiás újításokat, ezen modern eszközökkel pedig eredményes kezelést, reménysugarat nyújtsanak a daganatos diagnózissal sújtott, szenvedő és gyógyulni vágyó betegek számára.
További képek a galériában találhatók.