Különleges módját választotta a segítségnyújtásnak a Magyar Honvédség; a szervezet önkéntes tartalékosai ugyanis gyűjtésbe kezdtek, és egy hónap alatt mintegy kétszáz katona csatlakozott a jótékonysági akcióhoz.
A Magyar Honvédség 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 10. Majthényi Károly Területvédelmi Zászlóalj aktív állományú és önkéntes tartalékos katonái számára fontos, hogy a rászoruló gyerekeken segítsenek. Nagy Barbara ött. őrmester és Androvics Tamás ött. szakaszvezető kezdeményezte a gyűjtést, ennek köszönhetően foglalkoztató füzeteket, készségfejlesztő játékokat, plüssöket, rajzeszközöket, de még ruházati cikkeket is hoztak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházba, ezen belül a Gyermekegészségügyi Központba, a Gyermek Onkohaematológiai és Csontvelő Transzplantációs Osztály kis betegei számára.
Rövid időn belül másodszor segítettek katonák az egészségügyi intézményben gyógyuló gyermekeken.
Dr. Révész János, a kórház főigazgatója hangsúlyozta: fontos, hogy különböző közintézmények, illetve közfeladatot ellátó intézmények támogassák egymást és ebben az évben a honvédség immáron másodszor jelentkezett jótékonysági szándékával. Korábban építészeti munkákat végeztek: kórtermeket újítottak fel, illetve udvart rendeztek, most pedig a gyermekeknek hoztak játékokat.
A katonák azt tervezik, hamarosan újabb gyűjtést szerveznek, hogy a kórház más osztályain fekvő gyerekek arcára is mosolyt csalhassanak.
További képek a galériában találhatók.